„… ha az anya találja meg problémáival a lányát, azzal lehetséges, hogy olyan szükségtelen és korának nem megfelelő súlyokat helyez a vállára, amivel egy kamasz lánynak még egyáltalán nem kell foglalkoznia. A parentifikáció jelensége, amikor egy gyereknek ki kell lépnie a saját családban betöltött pozíciójából, és szülői feladatokat kell ellátnia, problémákat megoldania, nem csak azokra a családokra jellemző, ahol az anya válás vagy haláleset okán egyedül marad lányával. Olyan családoknál is megjelenhet, ahol a látszólagos egység ellenére a családtagok nem tudják betölteni a családban szükséges pozíciójukat, ami idővel a szerepek elmozdulásával járhat.”

„…ha a szülők kedvezőtlen összehasonlítással élnek a testvérek között, és gyakran hánytorgatják fel, hogy bezzeg a másik mennyivel jobb/szebb/ügyesebb. Susan Forward, a Mérgező szülők írója ezt a jelenséget „oszd meg és uralkodj” taktikának nevezi, amellyel a szülők csak növelik a testvérek közötti feszültséget, és végül az egészséges rivalizáció helyét a szülők kegyeiért vívott véres versengés veszi át. Ez alapjaiban gátolhatja meg az egészséges testvérkapcsolat kialakulását. Pedig a megoldott testvérkomplexus az, ami később megsegít bennünket felnőttkori kapcsolataink, barátságaink kialakításában.”

„…kultúránként és elméletenként is megoszlanak a vélemények, hogy felnőtt korban honnan számítsuk patológiának a nárcisztikus viselkedést. Személyiségzavarként többek között olyan kritériumokhoz szokták társítani, mint a saját fontossági szintünk eltúlzása, a határtalan sikerről és kiválóságról szóló fantáziák, elismerésre való kiéhezettség, önmagunk felsőbbrendűségének és kiválóságának tudata, empátiahiány, a feljogosítottság élménye, és az ezzel való visszaélés mások kárára stb.”

„…Ha nincs olyan terület, ami a kompetencia élményét erősíti, úgy a feleslegesség, értéktelenség érzése uralkodhat el az emberen, különösen azokon az anyákon, akik a gyerekek neveléséért félretették saját karrierjük építését. Megkezdődik a számvetés, hogy „Hol tartok?”, „Mit értem el, mi maradt ki eddig?”, „Milyen értéket hagyok hátra?”. Ahogy a motiváció csökkenni kezd, az élet eddigi értelme megkérdőjeleződik, egzisztenciális válság alakulhat ki. Az elmagányosodás és a feleslegesség élménye gyakran olyan erős belső ürességgel jár, hogy a lekötetlen érzelmek akár additív késztetésekben is jelentkezhetnek.”